2016. augusztus 2., kedd

Pajkos ifjú rózsát lelt, rózsát a pusztában...

Nem Schubert ihletett ezekre a kézimunkákra, hanem a lányom.

Arra kért, hogy a nyaralójukba új terítőket horgoljak.
 Színes horgolócérnákat vettem, krém-, és rózsaszínűt. Közösen választottunk mintát Diana filéhorgolás újságokból, természetesen rózsamintásat, mert ez a virág a kedvence. (Nekem is.)

 A rózsaszínből ovális terítő készült. Két szívben rózsák.    
 


 
Szívek, ha találkoznak.. 







A  krémszínűből pedig ez a terítő készült és már a helyén van.





Ezt is, mint az előzőt, leszámolható mintából horgoltam recehorgolással.







A szélcsipke szintén más, mint az eredeti leírásban, de egyszerűt kívánt, hogy a körbefutó rózsák jobban érvényesüljenek. Remélem sikerült.


 

Nagyon szerettem ezeket horgolni. Jó  napjaim voltak. 
Kívánok mindenkinek szép napot!

2015. május 27., szerda

Terítők a konyhaasztalra.

Nagyon rég nem írtam bejegyzést, ami nem azt jelenti, hogy a kézimunkázáshoz hűtlen voltam. Sőt! Szorgalmasan horgoltam. Terítőket készítettem az asztalaimra, nyári takarót horgoltam és ruhaneműket. Most két terítőt mutatok be, melyeket a konyhaasztalomra horgoltam.

 Az egyik terítő négyzet alakú fehér, a másik kerek és rózsaszín. Mindkettő recehorgolással készült.
A négyzet alakú  terítő a tömött vízszintes és függőleges sorok alkotta kockás mintájú, melynek majdnem  minden második kockájába egy-egy lepke "repült"


 

 A lepkék nem egyfelé néznek, hanem úgy forgattam el őket, hogy bármely oldalon ülő ugyanolyan nézetet lásson.




A minta közelről.



                                                                               
A közeljövőben szeretnék az ablakra  függönyt horgolni,  melyen  valamilyen formában meg fognak jelenni a lepkék, illetve szívek.


Igen szívek is, mert  a kerek terítőm, melyet szintén recehorgolással készítettem,  szív mintájú. 




Többféle árnyalatú rózsaszín cérnából horgoltam ezt a terítőt.  A legvilágosabb árnyalat a      falburkolati csempe árnyalatával egyező, a  sötétebb pedig a padló burkolatával majdnem azonos színű.

Óh, azok a csodálatos 60-as évek!

Van aki akkor volt fiatal és van aki csak hallomásból, filmekből ismeri a 60-as évek divatját. Akkor volt nagy divat a kötött pulóverből  és kardigánból álló szett. Horgoltam magamnak egy szettet  nosztalgiából. Vékony, világoskék horgolócérnából.


Íme...




A minta közelről.




A kardigán  a fényképezéskor épp rajtam volt.




 A gombolása.




Körben cakkozott a szegélye .




Többször jártam  Sopronban, és az egyik alkalommal egy butikból mik köszöntek rám? A fent említett  szettek kötve.  A butikos hölgy azt mondta, hogy sok osztrák turista jár hozzá ezekért a holmikért, mert Ausztriában  nem ment ki a divatból. Az idősebb korosztály szeret nosztalgiázni. Tulajdonképp ekkor határoztam el, hogy horgolok magamnak is.

2014. november 7., péntek

Nagy kerek terítő tulipánokkal.


A lányomék nyaralójába, az étkezőasztalukra horgoltam ezt a terítőt. A tulipánminta nagyon sok helyen megjelenik náluk. A cserépkályhán, polccsíkon, horgolt díszpárnán stb. 




Ezért választottam ezt a mintát.




Az átmérője 130 cm, ami a 90 cm átmérőjű asztalkhoz  tökéletes méret.




 Nemcsak ünnepi terítőnek szántam, hanem hétköznapi használatra. Fehér (piroska)
 cérnából készítettem, mert a fehér színűt könnyebben lehet "megszabadítani" az esetleges rácsöppent foltoktól.




2014. szeptember 15., hétfő

Pár nap múlva baba születik a családunkban... kislány

2011. március 21., hétfő

Terítők

Régi ananászminta.

20-as horgolócérnából készítettem. Régen HONLEÁNY volt a neve, ma  a ki tudja hol gyártott és a röltexekben kapható cérna neve PIROSKA, melynek gombolyagonkénti ára 500-900 Ft, vagy ennél magasabb. Van egy jó beszerzési helyem óbudán, ahol 250 Ft-ért veszek egy gombolyag 20-asat. Kínai gyártmány, de minőségbeli különbséget nem találtam.

Az olcsó beszerzési helyem még a szlováliai Párkány. Rendszeresén átjárok a klassz kézimunkaüzletbe. A horgolócérnák közül 80-ast, 60-ast, 50-est és 15-öst veszek fehéret és ekrűt, valamint sok szinest is. Kb. harmadáron vásárolom a hazai árakhoz képest.

Kardi és puli




Szintén ajándékba horgoltam kardigánt és pulóvert. A kardigán nagyon vastag gyapjú fonalból készült, ezért választottam ezt a csipkemintát. Ezzel nem lett"pump".